Egy olyan sokrétű világba kalauzol el bennünket Gluhovszkij mester, amely hol borús, kicsit depresszív, hol pörgősen izgalmas, abszurd vagy abszurdan vicces, apolitikus regényei mellett sci-fi novellákon keresztül kiválóan oda tud mondogatni a jelenlegi orosz rendszernek (ebben a Sztrugackij testvérek is nagyon jók voltak a szovjet időkben, ügyesen becsomagolták a társadalombírálatot, de sokszor nem lazsáltak a cenzorok, róluk egy másik posztban egyszer írok).
Gluhovszkij úr első regényét 18 évesen írta, 2002-ben mindenki számára elérhetővé téve publikálta az interneten. A Metro 2033 és folytatása a Metro 2034 az atomháború utáni Moszkva metróalagútjaiban játszódik a közeli jövőben, a felszínre csak a legbátrabbak merészkednek felderítőként, ugyanis az élővilág teljesen mutálódott (itt véleményem szerint szintén a Sztrugackij tesók híres műve, a Stalker/Piknik az árokparton köszön vissza). Az egyes metróállomások kereskednek, harcolnak egymással, vannak köztük fasiszták és kommunisták, lőszer helyettesíti a pénzt, az alagutakban termesztett gombát evő disznók szolgálnak a legfőbb táplálékul. A Metro 2033 és 2034 egyaránt nagy siker lett, alapjául szolgált videojátékoknak is.
 |
| Metro 2033/Gamestar.de |
Következő regényében, a Szürkületben (amit blogján szintén fejezetenként publikált) egy moszkvai szabadúszó fordító korábbi kényelmes kis életét felborító utolsó munkájába nyerhetünk bepillantást. Egy 16. századi konkvisztádor naplójának lefordítását kapja feladatul és lassan rá kell ébrednie, hogy a konkvisztádor kibontakozó története, a maja jóslatok és a Földön tomboló szökőárak, földrengések bizony összefüggenek.
Ebben a könyvben számomra az a gondolat volt a legkatartikusabb, ahogy az emberi életet szemléli. A hosszú monológból csak egy kis részlet:
"Hiszen az emberélet nem más, mint lassú haldoklás. És nem csak mi halunk meg - lassan elhervad a környező világ is. Életünk első éveiben a világ is teljes virágjában pompázik. (Nem azért van-e, hogy olyan élénkek a gyermekkori emlékeink?) (...) De telnek-múlnak az évek, ők pedig egymás után elhagynak minket, testetlen szellemekké változnak, akiknek utolsó menedéke a mi emlékezetünk. (...) És világegyetemünk minden egyes halállal egyre jobban eltolódik egy másik dimenzióba - az emlékképek és a fantázia világába. A múltba süllyed, egyre kevésbé élünk a mában, és egyre gyakrabban időzünk a tegnapban, mely elmosódottan a tudatunkba ivódott." (in: Dmitry Gluhovsky: Szürkület 251. o., Európa Kk. Bp., 2012.).
Egy kicsit könnyedebb, a fent említett, néhol abszurdba hajló novellákat tartalmazó kötettel zárnám a posztot. A magyar címe: Orosz népellenes mesék, oroszul Mesék a hazáról (magyar kiadása igen ütős borítóval jelent meg, Cuba Gergő jóvoltából). A történetek nagyon-nagyon kelet-európaiak, és néha azt kívánja az ember, hogy bárcsak tényleg az lenne a megoldás, amit az egyes novellák kínálnak. Pl. a moszkvai egyházi és politikai vezetés egyaránt földönkívüliekből áll (két különböző fajról van szó természetesen), és a Föld pusztulása előtt hazamennek. A szibériai kis faluba az atomháború híre sem jut el, mert korábban is elromlott a tv-torony, de a szúnyogok hiánya kicsit gyanús lesz, meg a nyugdíj is késik. A lenti képen szereplő vezető olyan neveken jelenik meg, mint Tudjukki, az Első, Nemzeti Vezető. Olyan, nem mindennapi dolgok fűződnek a nevéhez, mint egy hajadon leány szeplőtelen fogantatása, valamint végig izgulhatunk, hogy vajon a tér mesterséges görbületét fent tudják-e tartani az űrlények a moszkvai körgyűrűn, hogy élő egyenes adásban adhassák át 10000 évente esedékes üzenetüket az emberiségnek, miközben a Vezető szentpétervári iskolát és kronstadti matrózokat látogat és személyesen tüzel egy torpedóromboló ágyújával, így kérdés, hogy beférnek-e az Egyes csatorna híradójába.
 |
| Európa Könyvkiadó Bp., 2013/Cuba Gergő |
Szerintem mindenki találhat az író munkásságából kedvére valót, a Metro könyvek és a Szürkület is nagyon különböző hangulatúak, de a novellák abszurditásukban is felhőtlen szórakozást ígérnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése