Magyar katonák az UPA-ban?

Érdekes cikkre bukkantam az egyik ukrán honlapon, az Ukrán Felkelő Hadsereggel (UPA) kapcsolatban. A cikk írója, Oleksandr Skripnyik (az ukrán hírszerzés vezetőjének tanácsadója) kigyűjtötte az ukrán hírszerzés kutatható archívumából, hogy mely nemzetek fiai csatlakoztak a finoman szólva is különbözőképpen értékelt szerepű, ukrán ellenálló hadsereg soraiban. A jelenlegi ukrán konfliktusban az orosz fél az UPA-sokban fasisztákat, "banderistákat" míg az ukrán nacionalisták hős felszabadítókat látnak, így próbálva történelmi igazolást találni a jelenlegi konfliktusban játszott saját szerpükre (vagyis a szeparatisták az ukrán fasiszták, az ukránok az orosz/szovjet agresszió ellen harcolnak).

Az UPA az OUN (Ukrán Nacionalisták Szervezete) Banderista szárnyából 1942. októberében alakult meg, és katonaszökevényekből, rendőrökből, helyi ukrán lakosokból állt. Igyekezett egy független Ukrajnáért harcolni, ezt hol a németek ellen (1943. február-1944 tavasza), hol azokkal kvázi szövetségben tette, 1943-44-ben brutális etnikai tisztogatásokat követtek el a lengyelek ellen Galíciában és Volhiniában, majd némi sikert értek el a lengyelek által célul kitűzött ukrán kitelepítés megakadályozásában 1944-45-ben, és mindvégig harcban álltak a szovjet csapatokkal és partizánokkal, a földalatti lengyel hadsereggel, illetve a kommunista néphadsereggel, később a csehszlovák csapatokkal is. 1947-ig tartott a küzdelmük a Lengyel Népköztársaság és az 50-es évek elejéig a Szovjetunió ellen. Legjelentősebb parancsnokuk, Roman Shukevics 1950 tavaszán fogságba esése előtt öngyilkos lett Érdekesség, hogy a Kárpáti Szics kötelékében 1939-ben Kárpátalja megszállása során Magyar Királyi Honvédség ellen is harcolt, meg is sebesült.  Bővebben itt lehet az UPA-ról olvasni.

Roman Shukevics UPA-parancsnok (1944-1950.)

A fentiekből látszik, hogy elég tipikus 20. századi mindenki mindenki elleni, brutális küzdelemmel van dolgunk, de koncentráljunk arrra, ami a cikkben feldolgozott archívumból kiderül: 

A szembenálló szovjet partizán erők parancsnoka, Szaburov 1944 februárjában leírta, hogy az UPA 40%-a keleti nemzetiségűekbő állt, - ingusok, oszétok, cserkeszek, törökök, oroszok - de a magot ukrán nacionalisták alkották. A fogságba esett vöröskatonák között toborzómunkát folytattak, hogy az OUN zászlaja alatt egyesítsék a különböző nemzetiségeket. Kutatók szerint az első nemzetiségi alegység üzbégekből állt, és 1943 közepén alapították. Közel egyidőben jelent meg egy grúz zászlóalj (kurin) és egy századnyi kubáni kozák és egy azeri zászlóalj. 1944 elejére az UPA 50 ukrán és 15 nemzetiségi alegységből állt, az erejük pedig ekkoriban 100 ezer főre volt tehető, amelynek 80%-aukrán volt. Egyes beszámolók szerint még 1944 nyarán-őszén is voltak portyáik Kelet-Ukrajnában, amelyekben csecsenek, grúzok, krími tatárok, kalmükök és azeriek is részt vettek.

A Szovjetunió nemzetiségein kívül francia, szerb, horvát, magyar(!), olasz, sőt német katonaszökevények is csatlakoztak, általában azzal a céllal, hogy a felkelők segítségével előbb-utóbb hazajussanak. Az UPA katonái és parancsnokai között nagy számban voltak zsidó orvosok is.

Egy Albert Hazenbrucks nevű belga UPA-tag angol-francia nyelven is sugárzó rövidhullámú rádióadónál volt bemondó, így népszerűsítette az UPA céljait, később ezért a tevékenységéért 10 évet kapott a Szovjetunióban.  1945 áprilisában a lvovi régióban (akkor már messze nyugatra húzódott a front, majdnem a háború vége volt) sebesülten fogták el.

Egy 1944. március 19-én kelt jelentésben Sudoplatov állambiztonsági népbiztos, az NKGB 4. Igazgatóságának parancsnoka leírta, hogy az UPA-ban 100 magyar is szolgál (cirill irásban párhuzamosan  a "madjar" szót használta a jelenleg elterjedtebb "vengr" mellett), akik a Vörös Hadsereg fogságába való eséstől menekültek az UPA-ba, egy részük magyar tiszti egyenruhát viselt, "ezzel olyan pletykákra adtak alapot, hogy Anglia és Amerika képviselői érkeztek az UPA-hoz 1943 decemberében magyaroknak álcázva".

Jelentés a magyar UPA-harcosokról

Nemzetközi önkéntesek Kelet-Ukrajnában

Ahogy ígértem, megírtam magyarul is, így talán még egy kicsit személyesebb is. A tegnapi poszt legfontosabb tapasztalata az, hogy inkább csak akkor indítok egy angol blogot, ha nem bírok magammal és időmilliomos is leszek. Szóval akkor most pár sorban arról a témáról, amely engem a híreket követve kezdett el rendkívüli módon érdekelni:

Már körülbelül egy éve, hogy a Krím megszállása után katonai szakaszába lépett az ukrán konfliktus. A most házaikba visszatérő, eddig pincékben élő, most a fegyverszünet tartósságában bízó ottani lakosok valószínűleg maguk sem gondolták, hogy az események ilyen fordulatot vesznek. A média és az ilyenkor szokásos nagy szavak hamar mozgósítottak egy csomó embert Európában és a volt szovjet köztársaságokban, hogy ideológiai elkötelezettségüknek megfelelően, vagy a propaganda hatására az ukrán kormány, vagy a szeparatisták oldalán részt vegyenek a harcokban. A következőkben nem szándékozom hitet tenni semelyik oldal mellett sem, vagy bármilyen politikai véleményt népszerűsíteni. Pusztán a világ dolgai iránt érdeklődő emberként nagyon figyelemfelkeltőnek találom, hogy ilyen nem történt a kilencvenes évek óta Európában. A a zsoldosok és önkéntesek kérdését egyébként az ISIS-sel együtt vizsgálva bőven megérne egy ennél sokkal terjedelmesebb anyagot.

Önkéntesek a szeparatisták oldalán:

Néhány nappal ezelőtt jelent meg a hírekben, hogy nyolc spanyol szélsőbaloldali aktivistát letartóztatott a hazai rendőrség, miután a csoport tagjai hazatértek Kelet-Ukrajnából. A sajtó által közöltek szerint a fiatalok nem igazán rejtették véka alá a harcokban végzett tevékenységüket a közösségi oldalakon, így a nyomozáshoz bőven szolgáltatták saját maguk ellen a bizonyítékokat. Saját bevallásuk szerint akciójukhoz az inspirációt a spanyol polgárháború nemzetközi brigádjaiból merítették.

Vannak olyan hírek a neten, hogy olasz kommunista aktivisták Donyeckbe utaztak még tavaly nyáron, de a harcokban való részvételükről nem volt elérhető információ, sokkal inkább egy propagandaútnak tűnik a dolog. Érdekesség, hogy francia bal- és jobboldali önkéntesek harcolnak mindkét oldalon, de náluk még a szélsőjobbosok is megosztottak, melyik oldalra álljanak.

A Krím orosz megszállása során kapta fel a média azokat az értesüléseket, melyek szerint szerb csetnikek (nacionalista, a bosnyákokkal, németekkel, horvátokkal is harcoló partizánok a második világháborúban)  csatlakoztak az orosz csapatokhoz és a szeparatistákhoz. Később a közösségi médiában büszkén hirdették, hogy részük volt ukrán katonák megölésében. A történethez hozzátartozik, hogy több internetes forrás szerint mind oroszok, mind ukránok harcoltak a délszláv háborúkban.

A szeparatisták oldalán harcoló legnagyobb külföldi csoport a volt szovjet tagköztársaságok és az Orosz Föderáció népeiből kerül ki. Örmények, hasonlóan a csecsenekhez mindkét oldalon harcolnak, nyugati újságírók szerint voltak olyan szeparatista/orosz alegységek, amelyek csak burjátokból és jakutokból álltak.

Az örményekhez hasonlóan csecsenek is harcolnak mindkét oldalon. A moszkvai hatalomhoz lojális elnök, Ramzan Kadirov emberei a Szmercs és Vosztok zászlóaljakba (oroszul "halál" és "kelet") vannak szervezve és sokuk már a konfliktus kitörése óta a szeparatisták mellett harcol, komolyabb médiafigyelmet a donyecki reptér körüli 2014. májusi ütközet körül kaptak először.

Nemzetközi önkéntesek az ukrán kormány oldalán:

Ha már a az előző felsorolást a csecsenekkel fejeztük be, kezdjük most velük! A "Dzsohar Dudajev békefenntartó zászlóalj" az első csecsen háború vezetőjéről lett elnevezve (érdekesség, hogy elég fiatalon repülőtábornok volt a szovjet hadseregben, első csecsenként). Az alakulatot Isza Munajev vezette a közelmúltban a harcok során bekövetkezett haláláig. Ő Groznij katonai parancsnoka volt a város orosz ostroma alatt (1999-2000) és sajtónyilatkozatai szerint az ukránok oldalán harcoló csecsenek adósságot törlesztenek a tőlük a kaukázusi háborúkban kapott támogatásért (ez is megérne egy anyagot). A Vice News által is bemutatott zászlóaljban krími tatárok, csecsenek, azeriek, ukránok és grúzok is harcolnak, de egy másik csoport is alakult belőlük kiszakadva, a Manszur Sejk, a krími tatároknak pedi saját szotnyájuk (régi, századnak megfelelő ukrán/kozák alegység) van.

A Dudajev zlj. jelvénye (source)

Fentebb már említést tettünk a grúzokról. Kb. százan harcolnak az ukrán kormány oldalán, sokukat kiképzőként alkalmazzák a 2008-as orosz-oszét-grúz háborúban, illetve a nemzetközi missziókban (Afganisztán, Irak) szerzett tapasztalataik miatt.

Grúz önkéntes temetése (Gleb Garanich/Reuters)

Európából több tucat önkéntes mehetett a tavaly megalakult és általában (civil összefogás mellett) ukrán oligarchák által finanszírozott önkéntes zászlóaljakban, de a leghírhedtebb a Mariupol-környékén állomásozó Azov zászlóalj, amelyet egy ukrán szélsőjobboldali figura, Andrij Bileckij vezet és soraiban bőven találhatók neonácik a Baltikumból, Olaszországból, az Egyesült Királyságból, Svédországból, de oroszok, fehéroroszok is csatlakoztak az alakulathoz. A nemzetközi támogatást kereső ukrán kormányzat számára most is és a jövőben is kellemetlenek lehetnek az ilyen alakulatok, ugyanakkor az orosz propaganda számára kiváló témát jelentenek, vagyis hogy az "egykori traktoristák és bányászok" a fasizmus ellen harcolnak Kelet-Ukrajnában.

A horvát külügy megerősítette azt információt, hogy horvát állampolgárok egy kisebb csoportja (kb. 20 fő) Kelet-Ukrajnában harcol (leginkább az Azovban). Egyikőjük internetes bejegyzése szerint Budapesten keresztül jutott ki Ukrajnába, majd a frontra. Szerinte egyébként nem szélsőjobbos az alakulat (erre pedig utal néhány általuk használt szimbólum), valamint 30%-a krími orosz és ukrán menekültekből áll. 

Jó lenne tudni, mi fog történni ezekkel a pénzért, vagy eszmékért lelkesedő fiatal emberekkel, akik az életüket teszik kockára egy idegen országban. Mi lesz velük, ha haza kell menniük, mert pl. súlyosan megsebesülnek és a családjuk semmi segítséget nem kap majd az államtól (gyanítom, az utasbiztosítás ilyenre nem terjed ki)? Otthon akár bűnözőkként is kezelhetik őket, ahogy a spanyol példa is mutatja, csak a hazájuk törvényein múlik a dolog, illetve az elővigyázatosságukon (érdemes-e a facebookon hőssé válni?). Nagy valószínűséggel az őket kihasználó, felbújtó propagandisták, titkosszolgálatok ezzel nem különösebben foglalkoznak. Valószínűleg még sok ilyen esetről fogunk hallani nem csak Ukrajna és Szíria kapcsán, hiszen a globalizáció miatt az utazás annyira gyors és egyszerű, a hírfogyasztás pedig annyira széleskörű, mindenki számára elérhető lett, hogy kalandvágytól, idealista fellángolástól fűtve sokan fognak még meggondolatlan döntéseket hozni (a helyüket nem találó egykori francia idegenlégiósokat és a csecsen zsoldosokat persze nem számítom ide). Manapság sokkal könnyebb beállni háborúzni bárhol a világon, mint a harmincas évek Spanyolországában, vagy Finnországban, mégis a dolgok nem lettek egyszerűbbek, ahogy nincs semmi új sem a nap alatt. 

Tudósítások Donyeckből

A lassan egy éve tartó orosz-ukrán konfliktust kevesen dokumentálják olyan alapossággal és objektivitással, mint a Vice News csapata. Russian Roulette című sorozatuk már 95 részből áll, és sok hírügynökséggel szemben, amelyek egymástól veszik át oda-vissza lefordítva, torzítva, illetve szándékosan propaganda-célú tudósításokat készítve közelítik meg a témát, ők tényleg mindkét fél lövészárkaiba bemennek, interjút készítenek a helyi lakosokkal, akik között egyaránt vannak oroszpárti, illetve Ukrajnában élni akaró emberek, orosz és ukrán anyanyelvűek vegyesen. 

Ez az objektivitás fájóan hiányzik a legnépszerűbb hazai hírfogyasztói választékból, mert sokszor a tudósításokat beárnyékolja a ki nem mondott, vagy nyílt szimpátia, illetve a befolyásolási szándék. Az ukrán üggyel szimpatizálók az orosz beavatkozás igazságtalanságát és nevetségessé váló elkendőzését emelik ki, míg a másik oldalon az ukrán szélsőjobboldallal azonosítják az ország összes lakóját, akiknek amúgy többsége csak békében élni, szeretni és dolgozni akarna.

Hát, röviden ennyi. Nem csak azoknak ajánlom, akik angolul, vagy oroszul értenek, mert a képek gyomron vágnak, elgondolkodtatnak minden nyelvtudás néllkül is, különösen pl a rommá lőtt donyecki reptér esetében, amely összesen két évig létezett, hiszen a 2012-es EB-re adták át.